Valóságos, belső, titkos

Valóságos, belső, titkos

Kő Pál juttatta eszembe Podmaniczky Frigyest, a kockás bárót és Budapest vőlegényét, aki állítólag nem utazott el a fővárosból még a legnagyobb kánikula idején sem, mert itt jobban lehet nyaralni, mint bárhol. Most utca is van elnevezve róla, emléktábla a szülőházán meg a Clark Ádám téren, és a…

Kő Pál

Kő Pál

Édesapám szerette az olyan embereket, akiknek a nevük és a foglalkozásuk harmonizált vagy épp diszharmonizált. Dr. Méhes, nőgyógyász. Dr. Mészáros, sebész. Kő Pál, szobrász. Az utóbbi, persze, már ravaszság, választott név, épp aza lényege, hogy valahogy a név és a hivatás között legyen kapcsolat,…

Pelé és Ali között

Pelé és Ali között

Levelet küldött a 21. Század Kiadó, hogy megtartják a könyvhetet, nyilván a saját könyvhetüket, vagyis egy csokorban megjelentetik a tervezett újdonságaikat, a sok frissesség mellett egy óságot is, Az öreg halász és a tengert. De a régi kisregényt (és vele a Hemingway-sorozatot) is mai mondatokkal…

Csehovul állunk

Csehovul állunk

Bekapcsolódtam a Madách Színház előadásába, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter játszotta Csehovot és Csehovnét (nem ebben a sorrendben), és óhatatlanul eszembe jutott a magam Csehov-élménye. Kocsis Zoltánról írtam könyvet, vagy talán inkább szöveget a róla készült fotóalbumba, és elmentünk az…

Rabaraba-piripiri

Rabaraba-piripiri

Valamit mégis szerettem volna mesélni Mady Mespléről. Semmi személyeset, mert járt ugyan Budapesten, de túl régen, a világ azonban nagyobb még Pestnél is, és ő meghatározó figurája volt a francia operának. Ahogy keresgéltem a lemezei között, találtam egy Schön Rosmarin-felvételt is. Na de hogy lehet…

Beczala-csárda

Beczala-csárda

Nem is tudom, hogy most akkor lesz Beczala-koncert július közepén a Margitszigeten vagy sem. Csak az első érzésre emlékszem, amikor meghirdették az eseményt: minek. Mintha Piotr Beczala a szükséges tenor volna, aki betölti ezt a szerepkört a világban, miközben ő épp a tenorság ellentéte, nem valami…

Hamár

Hamár

Éreztem, hogy a gondolat nem nagyon eredeti, de hétfőn elautóztam Hollókőre, ahol nagy létszámban nézegethettem a falu lakosságát. Ez utóbbi nagy türelemmel alakította a régről itt maradt magyarok szerepkört, ők sétáltak, mi fényképeztük őket. Az ember gyanakszik, én hajlamos vagyok a templom falára…

Egyre többen

Egyre többen

    Hetek óta mást sem csinálunk, mint számoljuk a halottakat, és jó, ha nem a halottainkat. Igyekeztem elkerülni, hogy ezt kelljen csinálni, egy nyikkanást sem említettem a Don Giovanni-film kapcsán, hogy a Commendatore, John Macurdy egy hónapja még vidám, 91 éves úr volt… Tegnapelőtt, mikor a…

Ördöge van

Ördöge van

A Don Giovanni, mint annyi egyéb opera, Sevillában játszódik. (Ez egyébként elég érdekes dolog, ez a Sevilla-központ, már Jean-Pierre Ponnelle is készített erről egy tévéfilmet.Don Giovanni, rendben van. A sevillai borbély és a Figaro házassága, természetes. De a Fidelio is ott játszódik, és A…

süti beállítások módosítása