Bihály

Bihály

Nem tudom, mindenki számára világos-e, hogy a leghíresebb Babits verssort nem Babits írta. Amikor Karinthy az Így írtok tiben azt mondja, hogy Babits születése előtt rávette édesanyját, hogy utazzék Szegszárdra, nehogy elrontsa az alliterációt a Szegszárdon születtem, színésznőt szerettem kezdetű…

Két csöpp

Két csöpp

A jó sorsom Szekszárdra vitt, és ha már ott az ember, megnézi a híres szülött házát. Több híres szülött is van, de Babitsra gondoltam, nem mintha az ilyen jellegű megrendülésekkel el lehetne számolni. Ennél az asztalnál ette a bablevest. Ebben a székben találta ki, hogy „fehér gyászát felölti…

Lölő a Hebridákon

Lölő a Hebridákon

Nem az a Lölő, hanem a francia, Francois Leleux vitt el bennünket Skóciába, vagyis épp ez a probléma: nem vitt el. Pont a koncert címét adó darabok nem hatottak élményszerűen, de szerencsére nem voltak megakadva a Nemzeti Filharmonikusok sem Skóciával sem Mendelssohnnal. Francois Leleux ugyanis…

A parti vége

A parti vége

Lassan csomagolnak a Kártyázók, úgy értem, bezár a Cezanne-kiállítás, és az ember fél, hogy ennyi volt csak a hozadéka: ezentúl ékezet nélkül írja majd a festő nevét. Mert mindig ez van, amikor itt volt a Tiziano-kép, Az angol ifjú, azt képzeltem, hogy azokban a hetekben minden délutánomat ott…

Az áruló segítője

Az áruló segítője

Több bluest kellene hallgatnom, és akkor jobban tudnám értékelni a nemrég elhunyt Sam Lay művészetét. Mert így, kevesebb blues-zal csak azt tudom, hogy ő volt az áruló egyik segítője, a dobos Bob Dylan Highway 61 Revisited címet viselő albumán. Hogy pontos legyek, csak a lemez címadó számán dobolt.…

Halál az operában

Halál az operában

Még mindig Pausztovszkijjal vagyok megakadva, és nem azért, mintha meg kellene akadni vele, mintha bármiféle nehézséget okozna az olvasása, csak hát annyira gazdag az anyag, és annyira nem tud az ember semmit Oroszországról, hogy kész csoda. Tényleg kész csoda, ahhoz képest, hogy mégis kötelező…

Éj múltán

Éj múltán

Hetek óta motoszkál bennem ez a néhány sor Kátai Zoltán hangján. Nyilván a hangszín is az oka, meg a dallam, a pengetett koboz, valami furcsa, oktalan szomorúság. De azért próbálok rájönni, hogy miért is nem hagynak el Janus Pannonius sorai. Amennyire az övéi, hiszen fordítás, Csonka Ferenc munkája…

süti beállítások módosítása