Kéjelgés

Kéjelgés

Van ez a népi játék, ki bír ki többet a Louvre-ban. Mintha a ráfordított idő valahogy arányban lehetne az elmélyüléssel, megértéssel, befogadással. Persze, az ember úgyis elvérzik menet közben, azt veszi észre, hogy szinte elfordított fejjel megy el a Raffaellók mellett, nem érek rá, oda se nézek,…

Virág az ember

Virág az ember

Azt csinálom, amit minden rendes turista Párizsban: megnézem a Notre-Dame-ot, legfeljebb annyi különbséggel, hogy mint rendes magyar turista, eggyel előbb szállok le a metróról, hogy Szent Mihály útján ballaghassak a Szajna felé. De aztán ott vagyok, először az újranyitás óta, és persze, hogy elkap…

Kenotáfium ellen való orvosság

Kenotáfium ellen való orvosság

Temető mellett lakom. Nem állandóan, csak itt és most, Párizsban, és nem a híres Pére-Lachaise közelében, hanem a Montparnasse-nál. De hát ez jeles személyekben és holtakban gazdag város, ide is jutott, egyet kiválasztottam, Baudelaire-t. Neki mindjárt két síremléke is van ugyanabban a temetőben,…

Emese sms-ezett M.S. mesterrel

Emese sms-ezett M.S. mesterrel

Újra kell majd menni, az biztos. Mert az első benyomás az finoman szólva is vegyes. M.S. mester a Szépművészetiben, illetve nemcsak ő, hanem a kora is, Jagellók és Selmecbánya, ami összeszedhető volt a szárnyasoltárról, még Lille-ből is a Háromkirályok. Fontos dolgok, és a csodálatos ötévszázados…

Sötétség éjjel

Sötétség éjjel

Volt időnk megszokni, nem először, nem másodszor, nem tizedszer volt itt Grigorij Szokolov, tudtuk, mi lesz, sötétség éjjel, úgy értem, a lehetséges minimumára világított Müpa. Még azt is el tudom képzelni, hogy egyszer majd alvós szemkötőket osztanak ki, ne egymást, ne is a művészt tessék bámulni,…

Ramóna könnyei

Ramóna könnyei

Lékai-Kiss Ramóna könnyeit nyelve énekelte Presser dalát A nagy duett című műsorban, a közönség és a zsűri eléggé vevő volt a pillanatra (megjegyzem, én is), Hajós András kevésbé. Erről pedig az jutott eszembe, hogy valaha a Csillag születik című műsorban Tabáni István is nyelte a könnyeit, nem…

Operációs rendszer

Operációs rendszer

Tulajdonképpen Peter Seiffertről akartam írni, nem is most, hanem már napok óta, német tenor, aki meghalt 71 évesen április közepén. Nem volt ismeretlen errefelé, a Wagner-napokon többször és több szerepben is előfordult. Én valamikor elég rejtélyes körülmények között is láttam, beszöktem a zürichi…

süti beállítások módosítása