
Haj, sóhajt az ember, ha végre vagy újra a műveket hallgatnám az előadás helyett. Hát tessék, most megteheted, Ferdinand Ries alkotásai igazán nem számítanak közkincsnek, szerintem még az is zeneileg műveltnek mondhatja magát, aki egyáltalán hallotta a komponista nevét. Beethoven tanítványa, követője, titkára, szerencsétlen zenetörténeti pillanatban született, odaszorult Beethoven és Schubert közé. Az Első szimfónia is ilyen, az első tételről könnyen elhittem volna, hogy egy ismeretlen Beethoven-nyitány, a többiről meg, hogy abban a fiókban találták, amelyikben a Befejezetlen szimfónia volt. Valamiért együtt mégsem az az öröm, hogy jaj, van egy plusz Beethovenünk meg egy plusz Schubert-töredékünk, hanem hogy sajnáljuk. Még Schubert összes szimfóniája sincs megnyugtató mennyiségben eljátszva, hogy lenne hely akkor Riesnek?
Lényeg, hogy most játssza a Nemzeti Filharmónia, Attilio Cremonesi vezényletével, és igazán derekasan. A harmadik tétel táján azt érzem, hogy bizony, szükség van a karmester túlmozgásra, meg kell győzni nemcsak a közönséget, de a zenekart is, de a dolog sikeres. Ries nyújtogatja a kezét az Elfeledett Zeneszerzők Paradicsomából, mi pedig megrázzuk a mancsát. Van az a mondás, hogy azért hallgatok Brucknert, hogy tudjam, mennyire szeretem Mahlert; valami ilyesmi történik itt is.
Hogy mennyire jó dolog ismeretlen műveket hallgatni, az rögtön kiderül az Exsultate, jubilate alatt. Mert az nem ismeretlen, és rögtön rosszul esik, hogy eltűnnek az első hegedűk, nekik kellene vinni a nagy pompát és ünneplést, ehelyett mintha valaki lecsavarta volna a hangerőt, de csak náluk. A lassú tétel alatt meg kifejezett előadói-karmesteri hibának hallom, amit nem hallok, a vonósok sóhaj-motívumát. Keményen húzzák, pedig ezen nincs mit tanakodni, a sóhajok a motetta szövegében is benne vannak, ki van írva hátra a kivetítőre, nincs az rendben, hogy az ember csak látja, de nem hallja.
A szólista Kovács Csilla, kedves, ahogy izgul, de van is oka az izgalomra, nehéz a kantáta, túl nehéz is, fent éles lesz a hang, lent pedig nem szólal meg. Ez nem is a szokásos, nőkkel szembeni Mozart-abúzus, mert a darab címzettje kasztrált énekes volt, Venanzio Rauzzini.
Szontyolat.






