Ha ennek a történetnek ott lenne vége, ahol szeretném, akkor igen tanulságos történet volna, kérdőjel helyett komoly és határozott ponttal a végén. De hát nem olyan egyszerű.
Ott kezdődött az egész, hogy autóval jöttem Párizsba, ami nem csak nyújtja az út hosszát, de új problémákat is hoz. Például mi legyen a kocsival, amíg az ember a várost járja. Annyiszor vitték már el az óvatlanul a járda mellett hagyott járművet (a teljesség igénye nélkül: Londonban, Bécsben, Firenzében) hogy már nem kockáztatok, nem szeretném megismerni a párizsi rendőrségi parkolót is. Nincs más lehetőség, mint a parkolóház, az árakat el lehet képzelni. Illetve nem lehet elképzelni, annyi, amennyiért szobát lehet bérelni. Legalábbis a belsőbb kerületekben. A szállásadó azonban hagyott maga után egy kedves útbaigazítót, mi merre van, üzlet, pékség, étterem, kávézó, parkoló. Ez a legközelebbi, ez meg a legolcsóbb. Hát legyen, fölhívjuk a legolcsóbbat, kihangosított telefonról.
- Jó estét kívánok, csak azt szeretném megtudni, hogy...
- Un rue Jean Jaurés.
- Igen, igen, de hogy mik az árak egy napra...
- Un rue Jean Jaurés.
- Értem, de az messze van innét?
- Un rue Jean Jaurés.
Mondom az útitársaknak, hogy ez jobb nem lesz, induljunk. Hová, kérdezik. Miért, nem értettétek? Nem. Un rue Jean Jaurés. Te értetted az utcanevet? Mondom, hogy persze, Jean Jaurés. Nem tudod ki Jean Jaurés? Azt nem kérdezem, hogy nem jártál gimnáziumba, mert egy osztályba jártunk, de hiányoztál az első világháború alatt? Amíg a tömeg azt ordibálta, hogy Berlinbe, Berlinbe, Jean Jaurés a békéről szónokolt, és le is lőtték, szegényt.
Ha itt volna a történet vége, akkor elégedetten mondanám, hogy hiába hiszik azt, nincs semmi haszna az általános műveltségnek, mert lám, most is megtakarítunk vagy száz eurót, és csakis emiatt. Ámde.
Kocsiba szállunk, beírom a navigációba, hogy un rue Jean Jaurés. Kicsi szépséghiba, hogy a navigáció rue helyett avenue-t mond, de hát van ilyen Pesten is, Bécsi út vagy Bécsi utca, Váci út vagy Váci utca.
Pont ugyanez itt is a helyzet. Az avenue Jean Jaurés-n nincs parkolóház. Van azonban másik navigáció, telefonos térképek, és ott van rue is, igaz, kicsit odébb, de nem iszonyat messze. Csak ott sincs parkolóház. Viszont van még egy lehetőség, az már jó messzire van, 13 km, mindegy, ha menni kell, most már menjünk, majd valahogy visszametrózunk. Közben szellemes útitárs megjegyzi, hogy ez is egy érdekes városnézési módszer, megtekintjük az összes Jean Jaurés-ról elnevezett közterületet.
Tényleg ez is lesz belőle, mire este fél 11-kor kiérünk a rue Jean Jaurés-re, a parkolóház bezárt, mehetünk vissza, garazsírozhatjuk a járművet a hiperdrága parkolóházban, mindegy, most már ott marad.
Másnap fölkelek, és a reggeli derengésben elindulok valamelyik bolt felé, bagettért meg kakaóért. Ötven lépést sem teszek, amikor egy márványtáblát látok a falon: Ezen a helyen ölték meg Jean Jaurés-t 1914 július 31-én.
Világos, hogy a pasas százöt évvel a halála után akar tőlem valamit. De vajon mit?