Van egy igen egyszerű megoldása annak a nem is nagyon bonyolult képletnek, ami Alice Sara Ott. Adott egy csinos zongorista, aki elfogadhatóan játszik el bármit, de nem nagy csoda, és aki nem hajlandó várni a sorára, hiszen az sem biztos, hogy eljön az ideje. Kitalálja magát. De nem azt csinálja, mint Edvin Marton, hogy korcsolyabajnokokkal lép föl, nem is azt, mint Havasi Balázs, hogy kakastaréjt fésül a hajából, és lelakkozza, hanem próbál a művészet keretein belül maradni. Eljátssza a Chopin-prelűdöket, de közbeiktat néhány 20. századi, megfelelően rövid darabot, a feje fölé meg valami vetítést szervez. Jó, nem így mondják, hogy vetítés, hanem hogy fényfestés, komputeres grafikán mindenféle épületek láthatóak, meg a világ összes tudását tartalmazó könyvtár, viszonylag szellősen megrakott polcokkal, aztán az utolsó darabbal (maga Alice Sara Ott a szerző) fölszállunk a csillagok közé. Hozzá még mezítláb is játszik, meg beszél is, elmondja, miről van szó, kedvesen, könnyedén. Nem mondom, hogy halálos bűn, amit elkövet. Az már kevésbé tetszik, hogy a ráadás előtt újra magához veszi a szót, és úgy tesz, mintha mi mind valami nagy lázadók volnánk, akiket a koncertszervezők megpróbálnak beterelni a régi karámba, pedig mennyivel jobb a szabad ég alatt, de hát mit mondjon? Vetítünk nektek, kedves közönség, hogy bele ne dögöljetek az unalomba?
Ha félretesszük a leleplezési vagy szitán átlátási hajlamunkat, és mellétesszük a viszolygást attól, hogy egy koncertet prodzsektnek nevezzenek, akkor azért érvényes kérdés lehet az is, hogy miért vagyunk ennyire biztosak a zene felsőbbrendűségében. Úgy értem, ha a koncertet nem koncertként, hanem vetítésként hirdetik, vajon akkor is átverésnek éreznénk, hogy a képek alá zongorázó pianista nem lángeszű? Tényleg a megszokás ébreszti föl a gyanút, hogy aki túl jól dumál a zongorázása előtt, az nagy muzsikus nem lehet? Aki mögé meg fényfestenek, annak külön bugyra van az Infernóban? Aki csinos, gyanús? Aki mezítláb lép föl… - nem is folytatom, mert mindjárt jön Patricia Kopatchinskaja, aki nem ez a színvonal.