Olyan dologról beszélek, amihez garantáltan nem értek, de talán még így is érdekes. Úgy nőttünk föl, legalábbis én úgy, hogy azt tanították: a gyomorfekély idegi eredetű betegség, a stressz okozza, legfeljebb rontani tudnak rajta az emberek a kávéivással meg az alkohollal. Kicsit javítani is lehet rajta, fagylaltevéssel, de a gyomorfekély alapjában véve életmódbetegség.
Nem tudom, mennyire tartja magát ez a hit, szerintem a kortársak és idősebbek körében erősen, nem követjük az orvosi fejleményeket, hacsak nem vagyunk érintettek valamilyen betegség által. Közben viszont a régi elmélet már megdőlt, visszavonhatatlanul (?) 2005-ben, amikor két ausztrál orvos, John Robin Warren és Barry Marshall Nobel-díjat kapott, amiért fölfedezték, hogy a gyomorfekély elsődleges oka egy Helicobacter pylori nevű kórokozó.
Az a furcsa, hogy mindezt Warren már 1979-ben fölfedezte, pontosabban azt, hogy ilyen baktériumokat talált beteg gyomorban, de senki nem hitt neki, hiszen a gyomorban olyan savfürdő van, hogy azt baktériumok nem élhetik túl. De hát túlélik, ott vannak.
Az igazság az, hogy ez nem egy kétszemélyes háború volt mindenki (mindenki orvos) ellen, egy Joánisz Likudisz nevű görög doktort már a hatvanas években pénzbüntetésre ítéltek, mert a gyomorfekélyes betegeit antibiotikummal kezelte. Hogy a beteg meggyógyult, az keveset nyomott a latban.
A történet ment tovább, végül Warrenék győztek, de csak harminc év múlva, addig emberek ezrei ették a fagyit, és próbáltak nem idegeskedni, hogy elkerüljék a gyomorfekélyt. Az egész olyan, mint valami kalandregény, amelynek a végén az állhatatosak elnyerik a jutalmukat. A legfelemelőbb pillanatban Barry Marshall önmagát fertőzte meg a Helicobacter pylorival, egyrészt, hogy tünetei legyenek, másrészt, hogy a tüneteit kezelni tudja. Warren azért erre nem volt hajlandó.
Az egészet csak azért mesélem el, mert J Robin Warren júliusban meghalt, és bár egyáltalán nem fáj a gyomrom, és, amennyire tudom, nincs is semmi baja, azért szerettem volna megköszönni neki a fáradozásait.