Így kezdődik Láng Orsolya Ház, délután című verseskötete.

Legyen úrrá rajta a fájdalom. Tereljék el

figyelmét figyelmes hozzátartozók. Villanjon

fel még alkalmanként az életkedve, olyankor...

Itt ülök az operavilág közepén. Vagyis nyilván több közepe is van ennek a világnak, de megkockáztatom, hogy ma este ez az, Salzburg és a Gioconda, Antonio Pappano az árokban, Anna Netrebko a címszerepben, mégis az otthoniakra gondolok. Misura Zsuzsára, Szilfai Mártára, Szendrényi Katalinra, Marton Évára, akik miatt néztem otthon ezt az operát, akik miatt megszerettem a darabot, és akik miatt most, ennek, itt úgy tudok örülni. Pedig ebben a rendezésben Gioconda a második felvonásban elektrosokk kezelésen esik át. Mindegy. Csak arra gondolok, hogy az ember annyi mindenen szeretne változtatni önmagán, de ezen pont nem.   

Linz nem klasszikus turisztikai célpont, gondolom csak az jön ide, akinek dolga van, vagy rokonai laknak itt. Legalábbis én eddig csak akkor voltam, amikor dolgom volt, Gidon Kremert néztem, aki Piazzollát játszott, de annyira elszámoltam az időt és a távolságot, hogy a városból semmit sem láttam. Így most meglepetés, hogy mennyire szép, tágas és egységes a főtér, hogy minden annyira kicsi, a magamfajta lézengőkkel többször is találkozom a rendelkezésre álló délután, ez a skót szoknyás Sean Connery ott volt a megyeházánál is, ez a nő meg a régi dómban imádkozott.

Szép város, kicsi város Duna-parti város, és a legnagyobb élmény mégis az ottlét. Ezt voltaképpen soha nem tudtam megmagyarázni magamnak, miért...

Gondolom, az egész kérdésnek van valami egészen egyszerű megoldása – csak nem tudom, mi az. Nem is olyan fontos a kérdés, mégis feltűnik, hogy a Bach-passiókban a zsidókat hol Judénak, hol Jüdének mondják. Úgy értem, egyes előadáson vagy felvételen aztán következetesen, de nem tudom, mi a hangváltozás oka. A Forster-lemezen (berlini kórus) Jude, a Gardineren (angolok) Jüde, és mielőtt azt hihetné az ember, hogy ez talán az angolok téveszméje, a nagypénteki Müpa-koncerten is Jüdét énekeltek, pedig ott svájci volt a kórus. Érdeklődtem a Németországban élő rokonoknál, de ők csak a Jude változatot ismerték. De ők Hessen tartományban élnek, és nem tartják kizártnak, hogy a szászországi kiejtés esetleg Jüde, hogy Bach feltehetően így használta a szót. Mindenesetre megnézték a Dudenben, ott csak Jude van, illetve igei formában van az, hogy jüdeln. Ez az, amit magyarul, ha jól tudom, úgy mondanak, hogy...

Nem vagyok teljesen őrült, legalábbis remélem, de tudván tudva, hogy este Máté-passió lesz a Müpában, azért délelőtt még meghallgattam a János-passiót. Nem azért, mert passióból sosem elég, hanem épp azért, mert elég, mert lemegy az ideje, és az ember egy évre búcsúzik a műtől. Próbáltam már ez ellen tenni valamit, hiszen a zene nyilván zene, nem nézem a naptárat, hogy mikor hallgassak egy Chopin-keringőt, de a gyakorlat mégis ezt teszi: húsvétkor véget érnek a passió-hallgatások. Szerintem másoknál is. Ha elkezdődnek egyáltalán.

Tehát János-passió, vezényel Karl Forster, egy mára teljesen elfelejtett karmester (és zeneszerző), vagyis elfeledett volna, ha nem volna ez a felvétel. Ezt...

Vannak karmesterek, akiknek jól áll a mikrofon. Vashegyi György is ilyen, a koncert előtt szólt néhány szót, röviden, okosan, elmagyarázva, hogy egy Pergolesi és Haydn-koncertnek miért franciául van a címe (Les deux Stabats), hogy miért van négy szólista a Pergolesi Stabat materben a szokásos kettő helyett (mert ez átirat), és hogy a két darab együtt mennyire népszerű volt az 1780-as években Franciaországban. Azon már lehet tanakodni, hogy az ancien régime most és ma miért érdekes, de olyan sokat nem beszélt a karmester, kezdődött a Pergolesi.

Ja, nem, volt még egy fontos bejelentés, hogy a négy szólistából kettő beugró, koncertmentő, úgyhogy tessék hálásnak lenni. Egyébként az vagyok de a...

Nem állítom, hogy nem mondvacsinált a probléma, de azért művészetbefogadási koncepciós probléma lehet, hogy vajon rendes dolog-e az, amit a Bach-passiók, vagy más passiók, vagy bármilyen tragédiák esetében teszünk. Már az, hogy élvezkedünk. Hogy a szenvedést gyönyörködésre használjuk föl, és minél gyönyörűbb, annál inkább azt mondjuk, hogy együtt szenvedünk, átérezzük, egyek vagyunk a szenvedőkkel. Jézus meghal a kereszten, mi meg ámulunk azon, hogy az alt milyen hosszú-hosszú levegővel énekli az Es ist vollbrachtot. Biztos, hogy rendben van ez így?

Idei kísérletem az volt, hogy meghallgattam az ős János-passiót, a régi Hungaroton-lemezt a hetvenes évek elejéről, vezényel Lehel György. Háromlemezes...