Vonnegut szerint a tralfamadoriak, akik az időt teljes egészében érzékelik, és tetszőleges irányban tudnak benne mozogni, úgy tekintenek a földlakói időérzékelésünkre, mintha a Sziklás hegységet egy távcsőn keresztül néznénk, amelyet szigorúan egy pontra szegezünk, és ez a távcső egyenletesen menne…

Van az a nem is tudom, mi ez. Nem nyelvtörő, mert nem nehéz kimondani, csak az értelem tud elveszni mondás közben: Ádám bátyám lábát rántván, pávát látván, pávává vált. Tudok hasonlót angolul is: how much wood would a woodchuck chuck if a woodchuck would chuck wood. Maradjunk Ádámnál. Hogy talán…

Ritka az annyira rossz film, mint a Jeges pokol, még annál is rosszabb, amilyennek a címe sejteti. Mintha Sylvester Stallonénak írták volna, csak ő menet közben megsértődött, hogy ezt a marhaságot akarják eljátszatni vele, és akkor jött Liam Neeson, és összevonta a szemöldökét. Annyira közhelyparádé…

Bocsánat, ha evidenciákról beszélek, de ez olyan dolog, amit nagy emberek is elrontottak. Legalábbis Kurt Vonnegut biztosan. Ha jól emlékszem, Az ötös számú vágóhídban írja, hogy valaki az Ein feste Burgot játssza, azt a himnuszt, aminek a szövegét Luther Márton írta, a zenét pedig Johann Sebastian…

Valamelyik este Bach E-dúr partitájának Preludiumát játszotta Illényi Katica a tévében, Sárik Péter átiratában és kíséretével, ami önmagában tényleg csodálatos ötlet. Kicsit csikorgott ugyan hegedű, de akkor is, a Katica-közönség legalább hírt kap arról, hogy ilyen zenék is léteznek, és talán…

Figyeljetek csak! Billy Pilgrim kiesett az időből.  Így kezdődik Vonnegut regénye, Az ötös számú vágóhíd. Úgy végződik, hogy Csip-csirip, de erre maga Vonnegut is fölhívja a figyelmet a regény közepén, oda is lapoztam rögtön, és tényleg. Aztán elolvastam eredetiben is, Poo-tee-weet - ezt kérdezi…