Kell egy pofon?

Kell egy pofon?

Erről az eseményről valahogy lemaradtam, pedig megtaláltam a nyomát a honi sajtóban: tavaly Kevin Spacey Rómában egy bokszoló szobra mellett olvasott föl. Tudtam, persze, hogy melyik bokszoló szobra mellett, öreg barátom, a pihenő bokszoló mellett. Azt is lehet tudni, mit olvasott föl, Gabriele…

Daliás idők

Daliás idők

Kilencvenegy évesen meghalt Dzsi Csao-zsu, akiről talán más sem tudja, hogy ki volt, de most föllebbentem a fátylat: tolmács Richard Nixon kínai látogatásakor. Ennek megfelelően az ember elkezd agyalni arról, amit a tolmácsok tudhatnak a világról, akik ott vannak, mindent hallanak, esetenként talán…

Hagyatéki papír

Hagyatéki papír

A Figaro házasságát adta a Metropolitan, egy klasszikus felvételt (ha 1998 már a klasszikus kornak számít), Fleming, Bartoli, Terfel, Croft. Jonathan Miller volt a rendező, ma már nem létezik az előadás. Már a képi gondolkodás olyan volt, mint a mai (mai?) HD-felvételeknél, sok közeli, bent vagyunk…

Homéroszi kérdés

Homéroszi kérdés

Lassan elszakadok az angolnás könyvtől (Patrik Svensson: Tenger a tengerben), de folyton valami különösbe botlik az ember. Az angolna a világirodalomban. A kezdetekkor. Mert, persze, az ember, ha az Iliászt olvassa, nem veszi észre, hogy szerepelnek benne angolnák, de ha van egy mániája…

Az angolna evangéliuma

Az angolna evangéliuma

 Ez volna az eredeti címe Patrik Svensson könyvének, talán vonzóbb volna, mint a Tenger a tengerben, de nem biztos. Arról szól, amiről szólnia kell, az angolnák életéről, de mivel Svensson maga is lerakta a fenékhorgokat az apjával, így róla is szól, az apjáról is. Néha szépirodalom, néha tudományos…

süti beállítások módosítása