Nem akarom sem az Utókor Ítélőszékét, sem a Hiperérzékeny Közönséget alakítani, de tegnap ebédidőben ment a Felmegyek a miniszterhez című igen szellemes vígjáték 1961-ből, és egy idő után csak el kellett zárni a készüléket. Valahogy nem rendes dolog ilyen filmet készíteni. Ilyen hehe-hihi nevetgélőset a téeszesítésről, pofozásról és egyéb furfangos és megalázó kényszerítésekről.
Csak hát kit utáljon érte az ember? A színészeket. Semmi okunk nem abból indulni ki, hogy a színész ostoba, az orránál nem lát tovább, Páger öt éve jött haza, nyilván nem azért, hogy válogasson a főszerepek közül, vagy talán nem is volt abban a helyzetben, hogy kifogást emeljen. Gózont meg mintha direkt szívatták volna a háború utáni filmekkel, nem kispolgárkodunk itt, a Janikában is neki kellett azt mondani, hogy „Amerika hangja”, itt is agrár-öntudattal örül a száz százaléknak.
Marad a rendező, Bán Frigyes, aki nyilván azt mondaná, ha kérdezhetnénk, hogy vele meg mi baj van, ő csak azt mondta, gyere be balról, a kamera meg legyen itt, csapó, forog, tessék. A világ már csak ilyen. Nincsenek benne rossz emberek, csak rossz filmek.