Fejtartás

Fejtartás

Remélem, nem jön rám a bölcsesség, de ez annyira tetszik, hogy nem tudok neki ellenállni. Szóval megfigyelésem szerint ez volna a lényeges különbség a pesti és a New York-i élet között. A fejtartás. Hogy ha az ember Budapesten jár, akkor kénytelen mindig a lába elé nézni, nehogy lyukba, gödörbe,…

Közlekedési lámpa New Yorkban

Közlekedési lámpa New Yorkban

Volt egyszer egy reklámszakember, kreatív igazgató, Nemes Juli. Személyesen nem ismertem, de olyan híre volt, hogy még ebben a többnyire anonim szakmában is elért hozzám. Ő mondta azt, hogy a következő életében közlekedési lámpa szeretne lenni New Yorkban. Amiben nyilván nem a közlekedési lámpa volt…

Szembe süt a fény

Szembe süt a fény

Építészetben van egy laza, kétezer éves lemaradásom, az a szó, hogy oculus, ami szó szerint szemet jelent,  számomra a kerek lyukat jelentette a Pantheon tetején, ahol besüt a nap, és ahol olyan meglepő módon beesik az eső, mert hát nincs fedve, hogyan is fedték volna be. De ez is Oculus a World…

Az 518-as számú szoba

Az 518-as számú szoba

Méret és mennyiség. Ez az alapvető New York-élmény, házakban, utcákban, emberekben, ételben, színházban, zajban egyaránt. Miért volna más a helyzet a múzeumban? Nem más, még a MoMÁ-ban sem, tele az egyik terem kubistákkal, de annyira, hogy már rontják egymás hatását, hirtelen puszta divatnak tűnik…

Mire megyünk ketten?

Mire megyünk ketten?

Hivatalosan a csöndesebb múzeumok közé tartozik New Yorkban a Frick Collection, de hát hogyan is lehetne az, ez mégis New York, ráadásul a múzeumot renoválták, bővítették, áprilisban nyitott ki újra, az utcán kell sorban állni a bejutásért. És amikor bent van az ember... Hát igen, eszelős…

Amerika a kanyarban

Amerika a kanyarban

Van a Times Square-en egy nagyobbacska bodega, mellette fényoszlop, arra van felírva, hogy melyik előadásra lehet még náluk, többnyire kedvezményesen jegyet venni. Tudtam, mi érdekel, a Sakk, az Abba két (akkor még) fiújának a musicalje, nálunk is játszották, van is benne magyar szál, hiszen…

Ugolino tisztázása

Ugolino tisztázása

Túlzás. Persze minden nagy-nagy múzeum nagy-nagy túlzás, egymás hegyén-hátán vannak a műkincsek, mind arról szól, hogy itt is jártunk, ott is jártunk, innét is elhoztunk dolgokat, meg onnét is. De a New York-i Metropolitan Museum mintha ezzel tüntetne, saját túlzott voltával, nehéz megtalálni az…

Vaginák a tányéron

Vaginák a tányéron

Ez hát a Brooklyn Museum büszkesége, Judy Chicago alkotása, The Dinner Party. A vacsora volna a magyar címe? Utal Platónra, és A lakomára, és ez is mindenről szól, csak az evésről nem. Egy jó nagy, és viszonylag sötét teremben van egy egyenlő oldalú háromszögbe fölállított asztal (vagyis, gondolom,…

Montague Diner

Montague Diner

Montague Diner, kedves hely New Yorkban, mindenféle apróbb vagy félapróbb finomságokat adnak, sült kolbász, omlett, latkes, palacsinta, de nem ez az érdekes. Belép az ember, és ez a felirat fogadja. Próbáltam kérdezősködni, hogy dolgozik-e itt valaki magyar, aki kiíratta a gratulációt Krasznahorkai…

Cukrozott halál

Cukrozott halál

Ez most már tényleg New York, pontosabban Brooklyn, és valószínűleg két napon belül már én is elkezdem valódi New York-szakértőnek érezni magam, és magyarázni, hogy hol kell reggeli kávét inni, és mi, merre, hány méter. De most még csak öt órája vagyok itt, így csak az a felfedezésem van, hogy a…

süti beállítások módosítása