Nagyon szép kiállítás nyílt a Budapesti Történeti Múzeumban, ráadásul történeti is, úgy értem, a Fővárosi Képtár történetét is meg lehet ismerni belőle. A Fővárosi Képtárt a 19. század végén hozták létre, eredetileg azzal a céllal, hogy nevének megfelelően fővárosi dolgokat gyűjtsenek össze benne, budapesti látképeket, főpolgármesterek portréit, de aztán szárnyakat kapott az ötlet, és mindent gyűjtöttek. Mármint művészetben mindent. Annyira jól sikerült a gyűjtés, hogy 1957-ben főként az itteni anyagból és a Szépművészeti Múzeum magyar gyűjteményéből hozták létre a Nemzeti Galériát. A Képtár megszűnt, de újraindult, most már a Budapesti Történeti Múzeum részeként gyűjtött mindent, ami szép, sőt, olyat is, ami nem szép, de valamiért fontos volt. A műtárgyakat a Kiscelli Múzeumban őrizték és állították ki, amíg lehetett, de most már évek óta nem lehet – vagyis létrejött egy titkos gyűjtemény, amit csak a múzeumi dolgozók láthattak.
Ennek lett most vége. Nem a teljes gyűjtemény költözött föl a Várba, és nem is maradnak ott véglegesen a kiválasztott tárgyak, de eltart egy ideig, amíg végigsétál az ember a termeken. Ráadásul, mint az a történetből sejthető, különféle koncepciók és koncepciótlanságok alapján gyűjtötték össze a kincseket, így aztán erőteljes kurátori jelenlétre van szükség ahhoz, hogy valahogy rendet vágjanak a rendetlenségben. A jelenlét és közreműködés meg is van, tulajdonképpen a rend is, néha az ember erőltetettnek érzi a kép- és képzettársításokat, de a legtöbben azért úgyis a művekért megyünk múzeumba, és nem a kurátorokért.
Ez például a legkisebb tárgy a kiállítottak között, egy kitűző, rajta egy akt, szabad szemmel még azt sem könnyű megmondani, hogy fiú vagy lány a meztelen.
Ez a másik még csak nem is a legnagyobb, de azért szeretjük: A Sztálin szobor egy darabja. szabad szemmel azt sem tudom megmondani, melyik darabja, lehet, hogy élnek emberek az országban, akik áldarabokat hegesztenek össze, és a Sztálin-szobor részeként értékesítik? Mindenesetre ez hiteles, és a maga módján csodálatos, hogy van ilyesmi: egy önmagában nem értékes fémdarabból kincs lesz, és nem azért, mert szobor lett belőle, hanem mert ledöntötték.