Van ilyen pillanat is, amikor előadó és befogadó teljesen egyetért. Fischer Ádám ezzel zárta az újévi első koncertet, hallottuk ezt a csodálatos művet, A teremtést, most már muszáj az évnek boldognak lennie.
Hiába tudja az ember, hogy ilyen nincs, nem lehet mind az ezervalahány embernek boldog éve, aki itt ül a Müpában, most még itt tartunk. Még nincs elrontva semmi.
Fischer Ádám a koncert végén mondta, én a koncert elején éreztem, hogy ez mekkora szerencse, így kezdeni az évet, az első énekhang, amit hall az ember, Benjamin Applé. És nem azt akartam mondani, hogy ehhez fogható a világon nincs, mert inkább olyan dalénekes-hang, dalénekes felfogással, hogy minden szót, szótagot, hangot határozottan és egyértelműen kell kimondani. Pörögjön az az r, mint a racsni. (Pontosan nem tudom, mi a racsni, de, remélem, pörög és recseg és r betűvel kezdődik.) Látom, hogy majomkodik is hozzá, méregeti a közönséget, igyekszik elkapni a tekinteteket, neked énekelek, figyelj rám, de meg is van a hatása. Figyelünk rá. A kórus meg azt énekli hozzá, hogy egy új világ pattan elő Isten szavára.
Most kell figyelni, és nem elrontani semmit. Még 364 nap a következő Teremtésig.
Szökőév van. Még 365