Akár jó hír is lehet, hogy a Tündérkert sorozat nincs olyan végtelenül messze a jól sikerül televíziós sorozattól, mint mondjuk a Kossuthkifli - ha még emlékszik rá valaki. De a rossz hír az, hogy mégis messze van a jóságtól, hogy bár azt ígérték, aki végignéz egy részt, alig várja a következőt, ehhez képest a dupla első rész második felében már álomba szenderültem. De hát se forgatókönyv, se főszereplő, akkor nem nagyon tudja az ember, hogy mit nézzen a sorozatban. Parti Nórát, mert buja szexnő. Szamosi Zsófiát, mert Szörnyella de Frász?
Tényleg erősebbek nőben, mint férfiban. A fiúk eleve inkább reformkori legényeknek néznek ki, akik konflisszerű kocsiban édelegnek a rámenősebb nőkkel, a Báthory Gábort alakító Katona Péter Dániel amolyan magyar Timothée Chalamet, de ő is messze van az eredetitől, pont a lényeget nem érezni benne, a személyiség erejét, hogy valaki öngyilkos lendülettel száguld át az életén, és ránt magával mindent és mindenkit. Hol itt a (Karinthy szavával) félliterköpő? Helyette egy Báthory Ödönkét kapunk az Éjféli operabemutató című réges-régi kabaréjelenetből. Az akciójelenetek profibbak a szokásosnál, de most már leszokhatnának arról, hogy egy kaszkadőr hosszan-hosszan ég, ezt valahogy a hetvenes években találhatták ki, akkor hatott is, most az ember rögtön egy forgatási helyszínen érzi magát, ahol pokróccal-poroltókkal fölszerelt munkatársak várják, hogy közbeavatkozhassanak. Nemes anyagból dolgoznak, jó a szándék, mindenki szeretné szeretni a Tündérkertet, de nem tudom, kinek fog sikerülni.