Életmentő Bach

Életmentő Bach

Elég pontosan meg tudom mondani, mikor hallottam legutóbb Heinrich Schiffről. Amikor bemutatták Várdai István új hangszerét, akkor mondták, hogy az előző (illetve nem előző, hanem a másik) egy Montagnana, amely korábban Heinrich Schiffé volt. Az ember persze nem kezd el azon agyalni, hogy vajon…

A dokumentum értéke

A dokumentum értéke

Karácsony estéjének reggelén, vagyis még reggelén sem, éjfél után öt percelén leadta az M3 Maár Gyula Polgár László-filmjét. Vagy nem is tudom, mi is volt, nem film, hiszen, a régi kifejezéssel élve, elektronikára rögzítették. Amúgy sem egészen világos a műfaj, inkább az a furcsa, hogy régebben…

Véres kéz, elment agy

Véres kéz, elment agy

Halló, itt Iván cár! Mond még valamit a cím? Igen? Gratulálok, Ön sem mai csirke. Nekem a Halló, itt Iván cár ütötte az első rést a szovjet filmellenességen. Amikor gyerekként még folyton röhögtünk, aha, szovjet film, azt csak nézzed te. És akkor leadták a tévében az Iván cárt, és nevetni kellett…

STAR MUS

STAR MUS

Van valami a mozi körül, amit kicsit sem értek: miért mondja a kritika szinte egyöntetűen, hogy a Zsivány egyes jó film? Tudom, hogy csak a moziig nehéz elcsábítani az embereket, de mégis annyira kínos, hogy bemennek, aztán ott hüledeznek: ez jó? Miért jó? A történet egy kissé zavaros, és a maga…

Az Isten hidege és a Hideg istene

Az Isten hidege és a Hideg istene

Úgy látszik, hogy Cannes és a díjai elveszítették vonzerejüket, a rendezésért pálmát nyert Cristian Mungiu filmje két hónappal a magyar bemutató után már filmritkaságnak számít. Napi egy vetítés a rendíthetetlen Művész moziban - nem sok. Azért is furcsa, mert nyilván van olyan, aki azt mondja, hogy…

Diótlan bejgli

Diótlan bejgli

Nem terveztem, csak így jött ki, hogy idén mégsem nézek Diótörőt. Néztem volna, legalább a londoni közvetítést a Vigadóban, de pont felszökött a lázam. Rendben, akkor nem, akkor így tiltakozzunk a világ rendje ellen. A halál ellen, a jelenlegi állapotok ellen, Kocsis Zoltán hiánya ellen. Masszívan…

Vinni vagy vinnyi?

Vinni vagy vinnyi?

Bizonyos kérdésekre a magyar helyesírás mintha nem volna fölkészülve. Például a nemzetközi hírű orosz művészekre. Van az a szép és értelmes szabály, hogy ha más ábécét használnak, mint mi, akkor  a nevüket fonetikusan, kiejtés szerint írjuk. Ez elég jól követhető elv, de mit csináljunk azokkal a…

süti beállítások módosítása