Don Hunstein

Don Hunstein

Helyettünk lát, mondhatjuk a jó fotósra, és Don Hunstein jó fotós volt. Nem tudom, mondhatni-e rá, hogy sikerült a zenét képpé változtatnia, még az is lehet, hogy nem is törekedett rá. Nem a művészet érdekelte, hanem a lemezborító. A kettő, persze, egyáltalán nem zárja ki egymást, sírjuk, sírtuk…

Végtelenül hangtalan

Végtelenül hangtalan

Adja magát, hogy az ember elkezdje szidni Szinetárt, mi ez az egész, miért ugrik be neki a Monarchiáról mindjárt ez a centrális tér, mint annak idején A víg özvegynél. Mi ez az álom, Duna menti nem is köztársaság, csak unió, népek nagy közössége. Hogy lehet, hogy éppen a Cigánybáróban kifelejtik a…

És ha már nem is élnék?

És ha már nem is élnék?

Utókor. Persze, az vagyunk, csak néha elbizonytalanodom abban, hogy milyen utókor. Hálátlan? Szórakozott? Nem figyelő? Hová lettek a köztudatból azok az írók, akiket mindenki olvasott? Bertha Bulcsu, Karinthy Ferenc, Galsay Pongrác. De rendben van, nézzünk előre. Március 27-én Szakonyi Károly…

Hajótörött zenészek

Hajótörött zenészek

Van egy úgynevezett csapatépítő játék, hajótörés a neve. Aki volt már csapatépítésen, nyilván jobban ismeri, mint én, de nem annyira bonyolult. Kigyulladt a luxusjacht, a legközelebbi szárazföld ezer mérföld, és mindenki kap egy tizenötös listát, rajta különféle, hajótöréskor használható tárgyak,…

Ludwig provokál

Ludwig provokál

Persze, hogy provokál, nemrég múlt 89 éves, az egyik leghosszabb énekesnői pálya van mögötte, már akkor érett operista volt, amikor a közös Normát énekelte Maria Callasszal. Az ilyen énekesnek más dolga sincs, mint arra emlékezni, hogy régebben minden jobb volt, fél- vagy egész istenek álltak a…

232,777778 fok Celsius

232,777778 fok Celsius

Nem tudom elképzelni, hogy valaki nagyobb rajongója legyen Gy. Horváth Lászlónak, mint én. Nem azt mondom, hogy őrült módjára gyűjtöm a fordításait, de ha az ő neve van a belső oldalon, akkor biztonságban érzem magam: azt olvasom, amit az eredetiben olvasnék. 1982 óta vagyok ezzel így, amikor…

A New York-Nándorfehérvár tengely

A New York-Nándorfehérvár tengely

Tartok tőle, hogy ez mánia nálam, de mindig újra és újra rácsodálkozom a Hunyadi László opera és a Keresztapa első részének hasonlóságán. Hiszen még a nyitány is ugyanúgy kezdődik, nyomasztó szólótrombitával, hallga csak.  A történet meg tényleg csaknem ugyanaz. A don kiesik a hatalomból, Vito…

süti beállítások módosítása