Velőtlenség

Velőtlenség

Passió, Parsifal, h-moll mise, mit akarhat még az ember húsvét környékén? Nem is tudom. H-moll misét nem. Pedig nem így indult, jött zenekar, szólisták, Ton Koopman, elkezdték a misét, és azt éreztem, hogy köszönjük, már megvagyunk. Annyira szépen, egyneműen, higgadtan, kiegyensúlyozottan szól az…

Írás a függönyön

Írás a függönyön

Ez a meglepő felirat fogadta az Operaházban a Parsifalra összegyűlő közönséget.  Nem mondom, hogy teljességgel megfejthetetlen, főleg, ha az ember tudja, hogy mit is akarnak mondani: az első felvonás végén ne tessék tapsolni, mert nem szokás. Azért egy ilyen felirat olvashatósága legegyszerűbben…

József a buszon

József a buszon

Rokonaim élnek Németországban, húsvétra hazalátogattak, és aztán meghatott arccal álltak az ajtóban: ilyen Németországban nincsen. Milyen, kérdi az ember ijedten, hogy már megint valami magyar racka dolog történt, leköpték az autójukat, mert nem köszönték meg villogással, hogy valaki beengedte őket…

Zsötem

Zsötem

Azon gondolkodtam az Ahol a nap felkel Párizsban című film végén, hogy olyan klassz a nyelvünk, hogy mi egyetlen szóval ki tudjuk fejezni azt, amit a legtöbb európai nyelv csak hárommal. Persze, hiába vagyunk ennyire takarékosak a szóval, ha a franciák például mindenféle aposztrófokkal meg lenyelt…

Plattensee, idill

Plattensee, idill

Art deco kiállítás van mától a Nemzeti Galériában, elsétálgat az ember mindenféle szép tárgyak és ruhák között, és azt gondolja magáról, hogy most ő is valami Jávor Pál vagy Ráday Imre, amíg rá nem jön, hogy legjobb esetben is Kabos Gyula. Nem mintha az nem volna jó eset. Berendezési tárgyakat…

süti beállítások módosítása