Megint egy kiborító Parsifal, ahol nem bírják ki, hogy lovagok ülnek a Grál körül, hanem valami furmányt kell kitalálni, pusztulást, szürkeséget, világvégét. Ez, mondjuk az első két perc tanulsága, de szerencsére a Parsifal elég hosszú az újragondolásra. Bécsből van a közvetítés, az ARTE Concerten látható, közönség nincs, csak mi vagyunk, tévénézők. A színpad fölött kopaszra nyírt rémséges, ruszki pofák a kivetítőn, a legijesztőbb pillanat a második felvonásban van, amikor az egyik saját kezűleg varrja be a száját. Gondolom, érzéstelenítés nélkül.
Kiborító Parsifal, de hát miért is ne legyen kiborító?
Lehet, persze, azt is mondani, hogy jaj, ezek a modern rendezők, föltolják magukat Wagner mellé, de a Parsifal pont olyan opera (egyébként a Varázsfuvola is ilyen), ami körül nagyon megváltozott a világ. Ül egy csapat férfi összezárva, körülöttük egyetlen nő, akit többé-kevésbé állatnak néznek, nem zavarják el, mert hasznukra van, de ez minden, amire képesek. Kik ezek, ha a Grál eszméje most épp nem annyira élő?
Kirill Szerebrennyikov válasza az, hogy rabok. Nem tudom, miből indult ki, a megváltásból, megszabadulásból, vagy csak a szóból, amivel az egész opera kezdődik, „őrök, őrök”. Vagy saját tapasztalatból. Akárhogyan is, bent vagyunk, a rácsok között, Gurnemanz a rangidős, a többiek élik a rablétet, cigiznek, verekednek, súlyokat emelnek. Néha megölik egymást, mint a fehér hattyút, albinó rabtárs, a hátára szárnyakat tetováltak. Az első két felvonás Parsifal emlékeiből áll, így kétszerezve látjuk, tényleg ott van ifjúként, akit fölfedez az újságíró Kundry, fényképez, elvisz a szerkesztőségbe, sztárt csinálna belőle, ha menne, ha Amfortas emléke nem lobbanna föl benne. Parsifal, mivel emlékezik, kénytelen végigénekelni két hosszú felvonást, a saját szólamát hanggal, a többiekét csak szájmozgással, megdolgozik az előadásért Jonas Kaufmann.
Szépen énekelnek. Azért ez is egy szempont a sok szörnyűség között, hogy Kaufmann is bírja, és az első Kundryját éneklő Elina Garanca szép is, jó is, a rendezés nem arról szól, hogy tereljük el a valahogy a figyelmet a harmatos zenei megvalósításról. Csukott szemmel is jó. Nyitott szemmel még jobb.