Tudom, hogy van az a téveszme, hogy rendes ember a Várkert Bazárba nem jár, de tényleg téveszme, jobban tenné a rendes ember, ha járna. Most éppen Miroslav Kraljevic miatt, aki horvát festő volt, amikor jöttek a modern idők. Ez nálunk, talán a Nyolcakkal indult, és, mondjuk 1905-tel, náluk meg talán…
Énekes baráttal találkoztam tegnap, és miről is beszélget az ember, hát persze. Koronavírus. Hogy hová tüsszents. Tenyérbe? Pfúj. Zsebkendőbe? Az is kevés. Könyökhajlatba, még akkor megy a legkevesebb trutymó szerte a világba. Hogy állandóan figyelni kell magadat. Másokat. Nem menni ide, nem menni…
Mary McCarthy a könyvében (magyar címe: Velence közelről) leírja, mióta panaszkodnak az emberek arra, hogy Velencét nem lehet kibírni, annyi benne a látogató. Ha jól emlékszem, az első panasz a 17. században lett kinyomtatva, és, szokás szerint, olyan panaszkodik, aki maga is oka a bajnak, az utazók…
Megint operát játszanak a Katonában - de arról nem itt és nem most. Egyelőre csak az előadás előtti utolsó perc számít, amikor bemondják, hogy kapcsoljuk ki. Rajkai Zoltán mondja, és most nem is az jut eszembe, hogy pár perc múlva ő lesz Néró császár, hanem hogy pár órával ezelőtt az HBO-n ment a…
Remélem, nem csak nem vagyok kegyeletsértő, de nem is tűnök annak. Egyszerűen ez a legélénkebb és legszemélyesebb emlékem Zana Józsefről. Hogy mi voltaképpen levelezésben voltunk. Egyoldalú levelezésben, hacsak nem számítjuk a kritikát a kritika tárgyának szánt nyílt levélnek – de én nem számítom…
Elég jó szórakozás a road Nemes Lászlóról szóló könyv, talán több is, mint a remélt, mert vicces is, hiteles is, érzem a régi világot, éltem is benne, vagy az elejében még nem, de aztán igen, tudom, mit jelentett egy-egy együttes, egy dal, éjfélkor hazasétálni Omega koncert után Lelléről. Nem…
Nicolas Altstaedt lenyűgöző személyiség, és ezt pontosan soha nem tudtam eldönteni, mennyire előny vagy hátrány. Az a típus, amelyik vonzóvá tud tenni bármit, és az a típus, amelyik óhatatlanul is kis hasonmásokat teremt, olyan klassz az élet, amit él, hogy az embernek csak a nyomába kell…
A hétvégi Agrippina-közvetítés egyik (tényleg csak egyik) nagy pillanata volt a szünet, amikor leadták a Metropolitan régi Denevér-előadásának gála részét, jött Mirella Freni, és elénekelte az Adriana Lecouvreur-áriát, hihetetlen természetességgel és biztonsággal, szépséggel és mélységgel (mármint…
Éjszaka ismételték a Becstelen brigantykat, nem bírtam fönnmaradni, csak az elejét néztem, Landa és Monsieur LaPadite beszélgetését. LaPadite, nyilván idegnyugtatásul pipára gyújt, megjegyzem, olyan pipára, amilyenre a való életben aligha gyújtott volna. A kukoricacsutkából készült pipák a múlt…
Két hete zárt be Rubens és van Dyck, tegnap Farkas István, és azt, természetesen, nehéz megmondani, hogy egy kiállítás elérte-e a célját… Egyáltalán: mi lehetett a cél. Rubensnél talán az, hogy észrevegyük, mennyivel több, mint hízásnak indult élveteg macák festője, Farkas Istvánnál viszont a…