Csak annyira ismerem a Tankcsapdát, mint minden normális ember, leginkább azt az egy számot, a Mennyország Tourist címűt, elégedetlenkedés a világ felborult értékrendje miatt. De még ez a korlátozott ismeret is néha alapvető és élményszerű felfedezésekre vihet.
Tekertem épp fölfelé a dombon, lefelé meg jött egy autó, kicsit félreértettük egymás szándékait, ki merre akar menni tovább, így egy gondolattal hosszabban időztünk el egymás mellett. Épp csak annyival, hogy a lehúzott ablakok mellett hallani lehetett, mit hallgat a sofőr. Tudom, hogy olyan, mintha valami tanmese volna, de tényleg, tényleg, tényleg, épp ott tartott az ádáz hangú és elkeseredett énekes, hogy „meddig bírod feltekerni, a kocsiban a hangerőt, a kocsiban a hangerőt.” Maga az autó ugyan nem volt szörnyen felvágós, de azért belefért abba, hogy „mennyire állat”, egy elektromos kis BMW volt.
És akkor kénytelen voltam arra gondolni, hogy a művészet újra meg újra megtapasztalt hatástalanságának nem az az oka, hogy nem jut el oda, ahová kellene, mert lám, eljut, csak a célszemély egyszerűen nem veszi magára az üzenetet. Szórakozik és nem katarzál.