Az ország apraja és légköri jelenségek után érdeklődő nagyja a Normafánál és egyéb helyeken fordult tegnap éjjel az ég felé, hogy láthassa a Perszeidák meteorraj éjszaka elégő tagjait, vagyis, hogy lásson csillaghullást, és közben eszembe jutott Perszeusz. Nem is maga Perszeusz, hanem Benvenuto Cellini firenzei Perszeusz-szobra, amit talán az első gimnazista irodalomkönyvemben (vagy rajz és műalkotások elemzése? logikusabb volna) láttam először, és körülbelül azóta hiszem, hogy a reneszánsz, de talán az európai művészet legalulértékeltebb szobra. Már csak abból is érződik, mennyire alulértékelt, hogy bő négyszázötven év óta áll az eredeti helyén, a szabadban, a Palazzo vecchio melletti loggia alatt. Az idők során, ha jól tudom, egyszer restaurálták, nem is régen, és utána visszahelyezték az eredeti helyére, mint amivel nagy baj nem történhet. A talapzatát bezzeg féltették, az ma már másolat, de ugyan mi rossz is történhet Perszeusszal?
A szokásos olasz műkincsbőség, Másutt egész múzeumot építenének a Perszeusz köré, itt meg nézheti, aki arra jár. Pedig már a szobor öntésekor is volt tét, a tér elkezdte csöndes romlását, Dávid még eredetiben itt állt, de a palota kapujának másik oldalára közfelháborodásra kitették a sokszor igazán ügyes Baccio Banditellitől a Hercules és Cacust. Cellini is mintha szándékosan kereste volna a kapcsolatot a Dáviddal, Perszeusz kezében a Medúza feje Dávidra néz. Aki a Medúzára néz, kővé válik, és hopp, tényleg.
Perszeusz nem néz rá, maga elé tekint, de annyira, hogy még a néző sem látja a szemét, csak csodálhatja a domború mellkast, hátrafeszülő lábat, a sarló és kard keverékének látszó kivégzőeszközt, Perszeusz gyönyörű karját. És a szobor legnyugtalanítóbb részét, a két arcot.
Lehet, hogy véletlen, Cellini ezt az arcot szerette használni, ha nem portrét készített, ívelt ajak, egyenes orr, csigás haj. Csiga helyett a női fejen kígyók vannak, mert Medúzának ilyen adottságai voltak. De a kettő ugyanaz az arc, mintha Perszeusz önmagát, önmaga női változatát vagy rosszabbik énjét fejezte volna le. Van egy higgadt, győztes férfitest, amely egy lefejezett, a kíntól karikába görbült nőn tapos, és az arcán a diadal helyett mintha zavart vagy szégyent látna az ember. Miről szól ez a szobor?