Megint Knausgard van műsoron itthon, a Harcom harmadik kötete. Játék a címe, és most úgy tűnik, hogy ez a legjobb az első háromból (van még lefordítatlan három), illetve úgy is tűnik, hogy most majd újra el kell olvasni a Halált, az első kötetet, elvan a szerző és az olvasó szépen, hosszan, együtt. Közben azért vannak amolyan apróbb örömök, például az ifjú Karl Ove szemölcsei. Ott vannak a kezén gyerekként, utálja őket, de attól még ott vannak, amíg egy szép napon azt nem mondja az apja, hogy le lehet azt szedni szalonnával. És gondosan bekeni a gyerek kezét szalonnával, aztán (most jön a lényeg) a szalonnadarabokat elássa a kertben. Azt hinné az ember, ez valami felvilágosult óvintézkedés, nehogy valaki megegye a szemölcsös szalonnát - bár ahhoz valószínűleg elég volna a szemetesvödör.
Nekem viszont egy Knausgardtól viszonylag távoli irodalmi élmény jut az eszembe, a Tom Sawyer. Abban beszélget a két gyerek, Tom és Huck, hogy hogyan is lehet a kisebb szemölcsöket eltüntetni. Ifjú olvasóként engem is érintett a probléma, a bal kezem középső ujján, a legfelső percnél oldalt nekem is volt egy szemölcs a kezemen, nem zavart nagyon, de piszkáltam gyerekként. Piszkáltam, meg reszelgettem körömreszelővel, hátha elmúlik, kentem szerekkel, egyszer ki is égették, de visszanőtt. És akkor a Tom Sawyerben hirtelen erről beszélgetnek a talpraesett gyerekek. Hogy babbal leszedhető. Megvágják a szemölcsöt,hogy csak egy picit vérezzen, aztán hozzáérintik a félbevágott babot. Eddig rendben. Sajnos úgy folytatódik, hogy éjfélkor a keresztútnál elássák a babszemet, talán valami mondókát is el kell mondani közben. Reménytelen. Azt se tudom, itt a Belvárosban mi a keresztút, és még ásni is kellene, éjfélkor.
A babkísérlet elmaradt, és a jelek szerint jó így, mert az elásás fontos része a folyamatnak, ha Norvégiában is ásni kellett. Egyébként Knausgard szemölcsei három hét múlva eltűntek. Egyébként az enyém is, de inkább három év múlva.