Ez egy visszatérő kérdés, ha Rómában, a Villa Borghese kertjében járok, hogy vajon a fák, amelyek ma láthatóak, ugyanazok-e, mint amiket Respighi látott. Magyarul úgy mondjuk, hagyományosan, hogy Róma fenyői, de, magyarázni sem kell, nem fenyőkről van szó, szerintem Rómában nincsenek is fenyők, ezek pineák. Róma pineái, hát nem volna valami nagy cím, különböző okokból sem. Egyszer voltam úgy is, hogy az öreg vagy labilisabb fákat kivágták, ha nagyon akarom, meg lehetett volna számolni az évgyűrűket, és akkor most nemcsak a kérdést lehetne föltenni, de a választ is meg lehetne mondani, de abban meg mi a jó. Ránézésre, a másfél méteres átmérőket látva azt mondanám: ugyanazok a fák.
Tegnap eszembe jutott a kérdés, miközben a Római Santa Cecilia Akadémia zenekara a három római Respighit játszotta, de viszonylag hamar el is felejtettem, akkora volt az egészséges hangzavar. Fischer Iván vezényelt, a zenekar tette a dolgát, képviselte a hazát, közben az ember óhatatlanul arra gondolt: nem ez a világ legmélyebb muzsikája. Nem is annak készült. Lehet csodálni Respighi hangszerelő művészetét, de a nagy semmit hangszerelte meg. Attól még élvezet. Élvezet kicsiben és nagyban, akkor is, amikor szétmegy tőle az ember feje, de látja, hogy az első hegedűs majd felpattan a székéből, úgy játszik, úgy akarja a többieket is vinni magával a szakadékba. Nemcsak bezuhanni tudnak, ki is kapaszkodnak.
Jó ez, jó ez. Turizmus helyett is, ez most a katakomba, ez most a Via Appia, ez most a Villa Medici, és így tovább. Nem szólal meg a Gianicolón a csalogány, nem tudom, hogy szándékosan nem, vagy csak technikai hiba miatt, de nem baj. Valószínűleg csak idegenek szerethetik ennyire Rómát. Emlékszem, Cecilia Bartoli mesélte, hogy ő ugyan Rómában született, de már vagy kilenc éves volt, amikor először látta a Colosseumot, Dio mio, a régi rómaiak tényleg itt voltak. Aki ott él, az nem tud minden nap kábulatba esni a kutaktól, pineáktól, falaktól, hidaktól, kupoláktól. Respighi is valószínűleg azért tudott, mert ő sem volt római, Bolognában született, csak két évvel az első római darab előtt költözött a városba. A Santa Cecilián tanított zeneszerzést, szép, kerek így a történet.