Hallgattam egy lemezt, Folksongs a címe, de nem teljesen az, mint aminek tűnik, igazából népdalfeldolgozásokat ad elő a Collegium Vocale Köln. Szerintem ma már nem létező együttes, valamikor amolyan ellen-King’s Singersnek indult, de nőket is alkalmaztak, viszont a madrigálok mellett ők is énekeltek kortárs zenét. Erről is a leghíresebbek, Stockhausen Stimmungjáról, bár az sem tegnap készült. 1968-ban, hogy pontos legyek.
A Folksongs húsz évvel későbbi album, és az ember reméli, hogy magyar népdal is lesz a nemzetközi összeállításban, nem is kell csalódni, Kodálytól a Katalinka. Mindenki ismeri, bár fogalmam sincs, hogyan és meddig élnek tovább a gyermekdalok, Jamie Lee Curtis nemrég elámította a világot, amikor elkezdte énekelni, hogy Mókuska, mókuska. (Jól hallom, hogy Návai Anikó kérdezi, ugye?) Igaz, nem mókuskával, hanem katicával, ez most pont kapóra jön, a katicákkal mindenféle szörnyűség történik, aki megússza a törököket az leesik a fáról. Akárhogy is, döbbenetes, mennyire mélyen rögzülnek ezek a dalok. És mennyire régiek, hiszen a Katalinka is a törökökkel ijesztgeti a bogarat, szállj el, mert különben mindenféle kínzásoknak leszel alávetve, sós kútba, aztán kerék alá tesznek, és slusszpoénként még agyon is verik (vagy lövik) szegény bogarat. Meg nyilván mindenki mást is, sőt főleg azokat, akik nem tudnak elszállni.
Nem is ez a furcsa (igazából ez nem is furcsa), hanem a dal és a szöveg egysége. Mindig azt mondjuk, hogy a magyar népdal a magyar beszéd hangsúlyait követi, hogy elöl hangsúlyosak a szavaink, és ez határozza meg a dalainkat is, de itt van például a Katalinka, ahol jönnek a töRŐkök, vagy KoSÚT LaJÓS aaazt üZENte. Ez hogy lehet? Megvolt a nóta, és aztán találtak rá szöveget, ami nem jött ki, de sebaj? Kossuth-nál még értem, de a Katalinka dallamának önmagában semmi jelentősége nincs. Biztosan van valami egyszerű magyarázat, de nem tudom, mi az.