Van az a közismert Michelangelo-mondás, hogy a szobrászat egyszerű dolog, vesz az ember egy darab márványt, és lefaragja róla a fölösleget. Annyira egybeesik azzal, amit Bach mondott az orgonálásról, egyszerű dolog, mindig a megfelelő billentyűt kell lenyomni, hogy az ember gyanakszik: ezek összebeszéltek. Vagy nem is ezt mondták. Nem is ők mondták.
Hanem a megfelelő márvány, az nem annyira egyszerű. Itt van például ez a korai Bacchus, Michelangelo 21 éves, amikor nekiáll faragni, és igazából jóvátételből faragja. Előtte már eladott egy másik Bacchust azzal, hogy eredeti antik, pedig ő készítette. Utólag csapkodhatta a fejét a falba Riario bíboros, vagy legalábbis az örököse. A bíboros talán nem, mert ezt a Bacchust sem vette át, mondván, hogy illetlen. Egyébként tényleg az, le is csapták szegénynek a márványpéniszét, szóval valahol a világban van egy szóló-pénisz, amit Michelangelo faragott, csak senki nem tudja, merre lehet. A bíboros azt nem mondta, de a márvány sem hibátlan, sőt, épp rossz helyen hibás, Bacchus arcán van néhány szürke erezet. A mai nézőnek ez is valami bűnjel, vagyis bűnösség-jel, mintha tényleg Michelangelónak lett volna igaza, a megfelelő márványt kell választani, és sokszor a nem megfelelő a megfelelő.