Évekig éltem úgy, mintha Bach csak öt brandenburgi versenyt komponált volna. Nem azt hittem, hogy így van, hanem van ez a bolondéria, engem a jelek szerint már kamaszként elkapott, hogy tartalékot kell képezni. Ha kitör a harmadik világháború, lesz a kamrában napokra víz meg konzerv, és lesz még egy plusz brandenburgi verseny is. Hogy honnét lesz áram a lemezjátszáshoz, arról nem volt pontos elképzelésem.
Komolyan beszélek. Mindig megálltam az 5. verseny után, ami hátravan, azt egyelőre ne használjuk föl. Így is kerek a ciklus, vagy így sem kerek, hiszen nem igazi ciklusról van szó, Bach csak elküldte a szerinte besztofot a brandenburgi őrgrófnak, hogy ő mihez kezdett az ajándékkal, azt pontosan nem lehet tudni (én legalábbis nem tudom pontosan), nem állt a rendelkezésére megfelelő zenekar, hogy csak úgy hallgathatta volna. Talán biztonsággal olvasott partitúrát, ki tudja. Elég jól megvoltam az öt versenyművel is. Az elsővel, aminek mintha nem lenne vége, abba lehetne hagyni a harmadik tétel után, de elkezdődik egy akármeddig folytatható játék menüettel és különböző táncokkal, a második a trombitával és a mellé tett blockflötével (normális ez a Bach?), a harmadik, ahogy rászakad az emberre a vonóshullám, a negyedik már megint a blockflötékkel, az ötödik a csembalókadenciával. Mi jöhet még?
Lehet, hogy tíz év is eltelt, mire megtudtam. Amikor az ember rájön, hogy nem kell pánikolni, a zene nem fogy el, jöjjön az a hatodik brandenburgi.
Ez az? Ez a dünnyögés? Nincsenek benne hegedűk? Hát ez nem is tetszik. Ezzel akartam túlélni a világháborút? Még jó, hogy nem tört ki.
Azóta javult a viszony, de azért jó, hogy nem tört ki.