Valahogy az ember szíve nem akar fölmelegedni Dohnányi művészete iránt, de lehet, hogy ez valami kamaszos művészetelképzelés maradéka. Tegnap a Fesztiválzenekar játszotta a Szimfonikus perceket, rögtön a koncert elején, mintha ez lenne Dohnányinak a megfelelő hely. Bemelegítésnek megteszi, még alig…
Minden kicsit olyan, mintha máshol volnánk, mint terveztük, de utóbb kiderül, hogy addig jó. Mert a szünet után egy szabályos Eroicát játszik a Fesztiválzenekar, amivel én egyáltalán nem tudok mit kezdeni, nem értem, miért jó, hogy egy ilyen sebesvonatot megpróbálnak befékezni, a határozott és végig…
Vannak ezek a kivételes pillanatok, amelyeknél az ember még csak azt sem érzi, hogy kivételesek volnának. Természetesnek tűnnek. Jön a karmester, fölemeli a pálcát, a zenekar egy nagy nyögéssel indítja Schumann Negyedik szimfóniáját, mert ennek a műnek valahogy így kell kezdődnie, a semmiből egy kis…