A harang dala

A harang dala

Előbb hallottam, mint láttam a trieszti San Giusto harangját. Nem valóságosan, csak egy régi Pavarotti-lemezen rajta volt egy dal. Olyan nagyon nem foglalkoztam a szöveggel, inkább csak meghatott, hogy ezek az olaszok még szerelmesek is úgy lesznek, hogy közben a harangtornyok árnyai borulnak rájuk.…

Ha elég volna egy dal

Ha elég volna egy dal

Ahol épp most nyaralok vagy tavaszolok, esténként összegyűlik a mérsékelten úri közönség, és olasz slágereket hallgat Azzurrótól Volaréig. Táncolnak és énekelnek, hallgatják, ahogy a vezérénekes lelkendezik a piros holdért az égen, és jönnek az új és újabb dalok. Mond valamit az a név, hogy Eros…

Pavarotti, a próféta

Pavarotti, a próféta

Ma volna 85 éves Luciano Pavarotti, éppenséggel ez is lehetne alkalom a visszatekintésre, pályaösszegzésre, le van zárva, jobb nem lesz, nem mintha jobbnak kellene lenni. Végül is a hivatalos életének vagy a fele ezzel telt el, hogy versenyeznie kellett a régi önmagával, és hallgatni, hogy á, már…

Pavarotti John

Pavarotti John

Tegnap a Rai csatornán is meg lehetett nézni a nagy Pavarotti-dokumentumfilmet, és valamiért folyton Elton John jutott eszembe. Először azt hittem, hogy csak a történet hasonlósága miatt: az ember mindent megtesz, hogy ő legyen a világban a nagy-nagy-nagy önmaga, és amikor eléri, akkor rájön, hogy…

Lehetett volna fordítva is

Lehetett volna fordítva is

Egyik mániám, hogy a kiválasztott, nagy művészek, előadók és alkotók egyaránt érzékelik a rendelkezésükre álló időt, Schubert tudta, hogy sietnie kell, Verdi tudta, hogy nem kell sietnie. Mirella Freni mit tudott? Mindent, mondanám kapásból, de most kifejezetten a karrierre gondolok. Egyszerre…

Pavarotti ideges

Pavarotti ideges

Pavarottit hallgattam az éjjel, az Aida 2001-es előadását a Metben. Az évszám, ugye, elég közeli, ekkoriban már a sajtó folyton arról cikkezett, hogy vissza kellene vonulni. Vagy erről, vagy arról, hogy miért csak áriaesteket meg gálafellépéseket vállal az idősödő tenor. Aztán találja ki, hogy kire…

Pavarotti összevonja a szemöldökét

Pavarotti összevonja a szemöldökét

Igazából nem összevonja, hanem… Szóval ez csak olyan igazságot Luciano Pavarottinak bejegyzés, mert mégis az a közmegegyezés, hogy Domingo az operai teljesség, a hang, a zeneiség és a színészet egysége és feltehetően soha, de legalábbis nem gyakran visszatérő együttállása, ami valószínűleg igaz.…

Luciano

Luciano

Peter Mayle, a provence-i történeteiről és élménybeszámolóiról ismert angol írja, hogy a legtöbb újságíró mind ugyanazt kérdezte tőle, de egyszer jött valaki, és olyan érdekes, furcsa kérdéseket tett föl, családról, testvérekről, motivációkról. A végén nem bírta tovább, és megkérdezte tőle: miért…

süti beállítások módosítása