Ez is kimaradt

Ez is kimaradt

Nyilván láttam egy halom filmben Irrfan Khant, de nem tűnt föl, egészen az Infernóig. Lehet, hogy azért, mert az meg annyira reménytelen film volt, hogy mindennek örült az ember, ami feltűnt benne a Gellért és a Rudas között. Mindenesetre feltűnt, és biztos, hogy a ruha is tette, az a csodás…

Az élő állatok mintaképe

Az élő állatok mintaképe

Azt hiszem, végképp kiment a divatból, hogy az ember nyájas olvasónak szólítsa azokat, akik hajlandóak elolvasnia hülyeségeit. Nem is mondok nyájasat, csak kedveset, akiknek köszönhetően tovább gondolhatta a kövér Hamlet kalandjait, cikkeket küldtek elolvasásra, amelyekből kiderült, hogy a „tikkad,…

Földön kívül, Földön túl

Földön kívül, Földön túl

Tegyük föl, hogy valamikor csak véget ér a járvány, és akkor majd ott ülünk, és rájövünk, hogy micsoda zenei gazdagságban éltük, éljük, élni fogjuk a napjainkat. Addig meg… - addig is. Mert hogy nem megy ki a fejemből a Metropolitan At-Home gálája, és ne is menjen, mert annyira fantasztikus volt az…

Nyolc napon túl

Nyolc napon túl

Mondanám, amit feledékeny férjek és barátok szoktak mondani, hogy nyolc napon belül érvényes, szóval boldog születésnapot, William Shakespeare, csak hát mitől is számítjuk azt a nyolc napot. A keresztelő az egyetlen biztos pont, hogy az épp mához négyszázötvenhat éve volt. Ettől számítanak vissza…

Pavarotti John

Pavarotti John

Tegnap a Rai csatornán is meg lehetett nézni a nagy Pavarotti-dokumentumfilmet, és valamiért folyton Elton John jutott eszembe. Először azt hittem, hogy csak a történet hasonlósága miatt: az ember mindent megtesz, hogy ő legyen a világban a nagy-nagy-nagy önmaga, és amikor eléri, akkor rájön, hogy…

Csodás szörnyeteg

Csodás szörnyeteg

 Régi filmeket nézünk, és legfeljebb az tűnik föl, hogy a kifejezés: régi film, mennyire mást jelent ma, mint egykor. Hogy azelőtt Kabos meg Jávor volt a régi filmek hőse, ma meg Harrison Ford. De hát hűségesek vagyunk, ha A kis szemtanú megy, akkor mindig meg kell várni bizonyos jeleneteket, amikor…

Elefántforma

Elefántforma

Peter Beard talán leghíresebb fényképe valami félrekapcsolást okozott a fejemben. Nem mintha bánnám. A képen egy elefánt áll a hófedte Kilimandzsáró előtt, valahogy egymást erősíti az állat hátának és a fehér hegynek a vonala, és erről egy Hemingway-novella, pontosabban csak a címe jutott eszembe: A…

Peter Beard

Peter Beard

Halva találták a fotós Peter Beardet az erdőben, és nyilván nem lepte meg a hír a családot sem, hiszen már három hete nem találták. Kisétált az otthonából, és eltűnt, csak a legelszántabb reménykedők képzelték, hogy valaki tán megtalálta, hazavitte, és gondolkodik, hogy vajon ki lehet ez az ember.…