A győri Kisfaludy Színházban ügyelő Karácsony Szilveszter, erre szokták mondani, hogy vicces emberek lehettek a szülei, úgyhogy én nem is mondom, csak ismeretlenül is minden jót kívánok neki közelgő névnapja alkalmából. De nem is róla szeretnék beszélni, hanem erről.
Az Arena Plaza idei karácsonyi szlogenje, nyilván tudva, hogy egy slágerrel játszik, a Különös szilveszter cíművel. Az internet első helyen Cserháti-dalnak mondja, bár a dalt a Metronóm '77 fesztiválon mutatta be a Generál, Horváth Charlie hangjával. Mondhatni, nem volt tökéletes időzítés az augusztusi estén szilveszterről énekelni, úgy emlékszem, nem is nyertek vele semmit, de eljött a dal és az átdolgozásai ideje, és tessék, velünk maradt, plakáthős vagy legalábbis plakát-reminiszcencia lett belőle. A zenéjét Várkonyi Mátyás írta, a szöveget Miklós Tibor, nyilván ezért is kedvesebb számomra a szokásosnál, mindig le voltam nyűgözve Miklós Tibor túláradó személyiségétől. Ami a szöveget illeti, mégis van egy érdekes második versszak benne, amelyben magyar slágereket idéz, "Egy rozoga házban, rózsaszín kádban kék asszony énekel". Charlie rekeszt is egy kicsit a Kék asszonynál, hogy felidézze Presser hangját. A rózsaszín kád időközben félig elfelejtődött, szintén egy részeges dal, még a Metro együttestől. A következő sorban meg Miklós Tibor magát is idézi, "Százéves kútnál egy vidéki kislány kéri, hogy vegyük fel". A Százéves kút szövegét ő írta, eggyel korábbi Generálnak, Karácsony János énekelte, Révész és Bódy Magdi vokáloztak.
Elmúlt, elmúlt, nem múlik el.