A bibliai hagyomány szerint a munka hiánya, vagyis a semmittevés volt az első ember üdvösségének jellemzője egészen a bűnbeesésig. A semmittevés szeretete megmaradt a bűnbeesett emberben, de most már átok sújtja, nemcsak azért, mert arcunk verejtékével kell megkeresnünk kenyerünket, hanem mert erkölcsi érzékünk sem teszi lehetővé a nyugodt semmittevést. Egy titkos hang azt súgja, bűntudatot kell érzékelnünk, amikor henyélünk. Ha valaki felfedezné azt az állapotot, amelyben a semmittevés ellenére is hasznosnak és kötelességtudónak tekintheti magát, eredeti üdvösségünknek legalább az egyik oldalát visszanyerhetné. Pedig van olyan állapot, amelyben egy egész rend kötelezően és feddhetetlenül henyélhet – a katonák rendje ez. A kötelező és feddhetetlen henyélés a katonai szolgálat legfőbb vonzereje, és mindig is az lesz.
Így kezdődik a Háború és béke második kötetének negyedik része, és arra gondolok, hogy ha a katonaságot zenehallgatásra cseréljük, vajon nem járunk-e közelebb az igazsághoz.
Arra most nem gondolok, hogy ez jó-e vagy sem.