Nincs benne. Mármint Kevin Costner feneke nem látható a Horizontban, ami azért nagy könnyebbség, de nem nagy meglepetés. Hetven felé az ember talán mégsem mutatja olyan szívesen a tomporát, mint élete virágjában, amikor még farkasokkal táncolt.
Látszólag mellékes dolog, de nem, mert látni belőle, hogy mennyit tanult Kevin Costner az első filmje óta, amikor még igazi, szépfiú színészként ő is bele volt esve magába, és azt gondolta, nincs is szebb és kifejezőbb dolog a filmvásznon, mint az ő arca különböző bajuszok mögött. Vagy a másik fele, bajusz nélkül.
Nincs fenék, van film. Eleinte Costner sincs, onnét tudjuk, hogy befelé futunk az erdőbe, hogy telnek az egyébként nem nagyon hosszú percek, és a hivatalos főszereplő még nincs sehol. Már mások lelőttek másokat, földet mérnek, apacsok jönnek, és ő még nem lovagolt be a képbe. Tényleg csodálatos, és nyilván zavarba is jön tőle az ember, már hogy ennyi előítélet van benne, nem hitte volna, hogy ez a szeretve tisztelt, vagy tisztelve sem szeretett színész így át tudja fogni ezt az anyagot, elindulnak a párhuzamosan futó szálak, és még csak ő tudja, hogy valahol össze fognak futni, és egy történetet fognak alkotni, de attól még a néző sem unja el magát. Majd minden kiderül.
Voltaképpen ez a film vége is, három óra múlva, majd minden kiderül, nagy előzetesbe futunk bele, új arcok jelennek meg, Giovanni Ribisi néz ki hosszan egy ablakon, csak a stáblistából derül ki, hogy ő lesz Pickering, aki mindenről tehet, aki eladja az apacsok földjét a telepeseknek, sok vér áztatta a földet miatta, és, ahogy nézem, még több is fogja.
Ez hát a mozi válasza a sorozatokra. Mozisorozat, egyszerre mini és maxi, úgy értem, csak négy részből áll, de a részek maguk három órán felüliek. Ősszel jön a második rész, jövőre a harmadik-negyedik. Wagnernek bejött. Nem állítom, hogy a Horizont jobb, mint a Ring, de legalább nem énekelnek benne.