Mint az idő – nem lehet tenni semmit ellene. Próbáltam lassan olvasni a Bragelonne vicomte-ot, hogy sokáig tartson, aztán láttam, hogy így szétesik a történet, akkor belehúztam, hogy egyben maradjon, közben ijedten néztem a fogyó köteteket, a hátralévő egyre kevesebb oldalt. Aztán vége lett.
Mintha…
De szépen zenélnek. Ez az első és alapélmény a Dán Nemzeti Szimfonikus Zenekarnál, pedig nem ennek kellene lennie, hiszen a darab nem nagyon kegyes a közönséghez: Bengt Sorensen Evening Land című munkája. Nagyon halkan indul, hegedűszólóval, néha azt érzem, hogy ezt csak a szerencsések hallják, akik…