Az is tanulság, ha az ember az új bemutatót nézve a Katonában rájön, hogy mennyire szereti Gogolt. Még akkor is tanulság, ha épp nem Gogol van műsoron, hanem Szuhovo-Kobilin, három drámájából a középső, Az ügy. De hasonló a világ, ezt Ascher Tamás rendezése is hangsúlyozza, vagy leginkább a díszlet, a tapéta, amely erősen emlékeztet a Háztűznéző világára. Az ügy nem a Háztűznézőre emlékeztet, hanem A revizorra, ez is egy rosszul működő rendszert mutat be, pontosabban a rendszer talán nem is működik rosszul a saját szempontjai szerint, fennmarad, kizsigerel és megöl, csak elvileg nem ezért hozták létre.
Csak hát a Revizor mégis profi munka, lépésről lépésre halad, mindenkit egyre jobban megismerünk, kinevetünk, szánunk, itt meg rögtön az elején kiderül, miről is van szó, igazság és ítélet nem esik egybe, és ha az ember az igazság útját szeretné egy kissé olajozni, akkor csak hátráltatja magát.
Nem nagy újdonság, de persze jobb volna átélni a színházban mint az életben. Csak hát folyton kilóg mindenféle dramaturgiai lóláb, jön egy fazon az első jelenetre, aki már öt éve nem volt Oroszországban, így neki el lehet mesélni mindent, ami történt. Nyilván ez is egy darabhátrány, ha csak a közepét látjuk-halljuk-ismerjük, lehet, hogy mindennek van keze is meg lába is, de elég furcsa, hogy egy ponton valami tiroli borjút kezdenek el emlegetni, amiről nem derül ki, hogy mi is van vagy volt vele, meg hogyan is kerül a történetbe.
Persze, ha úgy tekintünk a színházra, mint valami rendszerre, amely önmagát szolgálja, és fennmarad meg kizsigerel, akkor nincs is baj. Lehet, hogy épp ez a mondanivaló, a rendszernek működnie kell, darabokkal kell táplálni, hogy a színésznek, rendezőnek és a többieknek legyen munkája. A néző meg nézzen.