Nem is tudom: az a giccsfilm, ami megoldást, boldogságot, derűt ajánl a megoldhatatlan helyzetekre, függetlenül a társadalmi igazságtól és a szereplői jellemektől? Amelyik azt mondja, hogy a szeretet, legyen az barátság vagy szerelem, erősebb mindennél, még a halálnál is? Ha igen, akkor az Együtt megyünk szörnyű nagy giccs, de mit csináljon az ember, ha jól esik neki. Van egy hosszú történet, vagyis épp ez az, a történet annyira kanyarog, hogy inkább epizódokká válik, és egy kicsit rendezetlen a két óra eseményekkel való felszereltsége is, eleinte semmi, semmi, semmi, aztán meg száguldás, mert még ennek is bele kell férnie, meg annak is, hogy a végén nyugodtan menjünk aludni.
Giccs, nem giccs, bedől neki a néző, boldogan. Van egy halom jó színész, aki jól is színészkedik, és ha nem is az élet szól a filmkockákból, szeretném azt hinni, hogy rendben van, nem ilyen a mi életünk, de a franciák talán tényleg így csinálják. Mondjuk, ha arab volnék, idegeskednék, hogy az az egyetlen arab szereplő enyhén féleszű, és négy sámlival a zsákjában járja a világot, ha afrikai volnék, még jobban idegeskednék, hogy nem is vagyok, legalábbis a film szerint. De még mindig jobb, mint kövérnek lenni.
Mert ez egy politikailag korrekt film, nem ciki homoszexuálisnak lenni, partnereket váltogatni, idétlennek lenni, de a kövérség, az szégyen. Mindenki kímélve van, de szerepel egy dagadéknak nevezett bébiszitter (meghallotta, hihihi), az jól megkapja a magáét az alkotóktól. Jól viseli, legalábbis a színésznő, akit Tatiana Gousseffnek hívnak, mint annak idején a Sas utcát, (nem Tatiana, csak Guszev). Az is igaz, hogy mindez a világban is így van, aki dagadt, annak nem csak letagadhatatlan fogyatékossága van, de még mindenki úgy is néz rá, hogy na, erről te tehetsz, ha dohányzol, tüdőrákod lesz, ha iszol, májzsugorodásod, ha eszel, akkor te leszel a negatív hős.
Lehet, hogy mégsem giccsfilm?