Miért éppen Velence? Olyan, mintha álkérdés volna, Velencére nem kell magyarázat, az ember jön, amikor jöhet, mert Velence. De miért kell újra és újra jönni? Vagy még tovább egyszerűsítve a kérdést: mit szeretsz annyira Velencében? Az egyenes válasz az, hogy hiszen nem is szeretem. Ha csak a nagy…

Egy héten belül kezdődik a velencei biennálé, az építészeti, egyébként is életbe léptek az olasz utazási könnyítések, így valószínűleg és remélhetőleg az utolsó pillanatot láttam, amikor azt mondja az ember Velencében: hú, de kevesen vannak. Nem szól a zene a Szent Márk téren, nem tud a Florian…

Mary McCarthy a könyvében (magyar címe: Velence közelről) leírja, mióta panaszkodnak az emberek arra, hogy Velencét nem lehet kibírni, annyi benne a látogató. Ha jól emlékszem, az első panasz a 17. században lett kinyomtatva, és, szokás szerint, olyan panaszkodik, aki maga is oka a bajnak, az utazók…

Amennyire tudom, Robert Browning egy verssel kapaszkodik erősen a magyar irodalomba, az Egy Galuppi-toccata cíművel. Ehhez is kellett Vas István, de hát volt, szerencsére, lefordította, végigrímelte, átélhetővé tette. Vagy talán eleve átélhető is volt ez a velencézés, a rejtélyes zeneszerző neve,…

Marino Faliero dózse jár az eszemben, nyilván nem függetlenül a helytől, ahol éppen vagyok, úgy húsz kilométerre a sírjától. Faliero dózse, ha így kell írni, a 14. század közepén próbálta meg magánál tartani a velencei főhatalmat, beszüntetni a választásokat és egyéb csacskaságokat, hogy majd az ő…

Persze, hogy van egy kis magyar narancs érzet, kicsi, meg savanyka. Amikor a városban mindenki a kóválygók arcába akarja kiabálni, énekelni, suttogni, hogy itt vagyunk, élünk, fontosak vagyunk, nekünk ennyire telik. Ettől még igazán nem rossz Vincze Ottó munkája. Nincs is rossz helyen, a Giudeccán,…